A mezőgazdaságban számos tényező hatással van a terméshozamra. Egyesek ellen nem tudunk tenni vagy csak keveset, mint az időjárás viszontagságai, azonban sok esetben megfelelő eljárással, kellő odafigyeléssel sokat tehetünk a hozam növelése érdekében.
Többek között az abroncsok megfelelő légnyomása is hozzájárul a bő terméshez.
Munkálatok során, a szántóföldeken a lehető legalacsonyabb légnyomásra van szükség, de ez miben is nyújt segítséget? Alacsony nyomáson javul a vonóerő kifejtés, kisebb lesz a kerékcsúszás, a területteljesítmény viszont nő. Ezek mellett a hajtóanyag-fogyasztás is jóval alacsonyabb lehet, a gumik élettartalma pedig megnő.
Számos előnye mellett, elsősorban a kisebb talajroncsolásnak van kiemelkedő szerepe a terméshozam növekedésében. De hogyan is segíti ezt elő?
Több vizsgálat is igazolta, hogy kapcsolat áll fenn a terméshozam és a gumiabroncs által létrehozott talajdeformáció és a talajtömörödés között. A gumiabroncsok által deformált talaj egyre kevesebb vizet tud befogadni, és a levegőztetése is csökken. Ennek a csírázásra és a gyökérfejlődésre van a legnagyobb hatása, mert a nagy tömörség késlelteti a magvak kikelését, de befolyásolja a gyökerek talajba hatolását is, amely következtében csökken a növekedési ütem is.
Leginkább Philip Wright tanulmányai ezek, aki szerint a káros talajtömörödés sok esetben a felszínhez közeli rétegekben van jelen, így érdemes felvenni vele a harcot. Ám arra fokozott figyelmet kell fordítani, hogy 30-35 cm-nél mélyebb lazításokat nem érdemes végezni, hiszen a megemelt talaj viszonylag hamar képes visszatömörödni.
Hogyan kerülje el?
A talajtömörödés ellen néha csak arra van szükség, hogy a szokásos 1 baros guminyomást 0,5–0,6 barra redukáljuk a szántóföldön, nagyobb felfekvő felületet képezve. Mindehhez válasszon megfelelő abroncsot, amely az Ön munkálataira szabva segíti a minél eredményesebb hozamot. Kérjen szaktanácsot tőlünk és ismerje meg megoldásaink széles skáláját: https://fandav.hu/mezogazdasagi-abroncsok/